Ébredés a Hotel Atlaszban. Nagyon hideg volt, mint ahogy még jó pár napig 4-10 fok hidegre ébredtünk. És újra kinéztünk az ablakon, és sehol egy kémény! A falak meg 20 centisek! Hm... Biztos összebújnak mint a birkák...vagy másképp :)
Reggeliztünk egyet, 5en dolgoztak a konyhán, de látszott rajtuk, hogy meglepte a hirtelen felmerülő igény, és kapkodtak, amivel nem sikerült gyorsabban kiszolgálniuk, viszont viccesen ügyetlennek tűntek. Nagyon finom rántottát ettünk, teát ittunk, és még valami helyi sütiféleséget is kóstoltunk (sajtlepény lekvárral).
Összeszedtük a cuccainkat, megdöbbentünk 55ös túlélőkészletmennyiségén, majd elindultunk az aznapi cél felé a Rissani melletti oázisba.
Aszfaltúton mentünk főként, egyszer letereltek egy kanyonba, mert épp hídfelújítás volt. Az aszfaltút minősége, mint ahogyan a következő napokban ez bebizonyosodott, igencsak jó, és az alacsony forgalom miatt jól ki is lehetett használni. Jópár városkán is átmentünk, mindenütt rendezett, tiszta utcák, fekvő/ülő/álló férfiak, jó infrastruktúra. A következő tények látszanak beigazolódni: a nők dolgoznak, az utolsó kis poros faluban is van iskola, a városból a műanyagzacskószemetet a szél a városon kívülre fújja, a Jediköpeny havazásban is meleget tart, nem hordanak téligumit, este itt is sötét van...
Eleinte olajfaligetek illetve rengeteg vízmosta kanyon mellett autóztunk, majd megkezdtük az Atlasz megmászását, illetve megértettük a "fennsík" szó értelmét, mert itt tényleg fenn (pl 1000 méter) sík... :) És hihetetlen, de akárhányszor "átértünk" élményünk volt, ránéztünk a GPS-re, vagy csak egyszerűen Václav visszafogott gyorsulása jelezte, már megint emelkedtünk, és a felbukkanó hegy mögött újabb hegy, és mint ez az elkövetkező pár napban kiderült, így lesz ez Nyugat-Szaharáig... És minden hegy más alakú, szerkezetű, színű... Tiszta meglepetés :) No de térjünk vissza az Atlaszra, havazott, egészen 1870 m magasra másztunk. Mire átértünk, már le is zárták a hágót... Nekünk persze téligumink volt :)
Az Atlasz után a Ziz völgyében autóztunk, csodaszép szurdok, üvöltő széllel. Újra összefutottunk az 55-ökkel, egy útmenti "Kasba"ban (étterem, motel...) kávéztak/teáztak/:) úgyhogy mi is teáztunk egyet... Újabb hegyek, kanyonok, oázisok, Er Rachidia. Egyetemi város, 2 egyetemmel, rendezett... Megálltunk vásárolni, egy jó kis húsboltban szereztük be a szükséges élelmiszereket (kenyeret és vizet a helyi alkalmazott hozott a szomszéd üzletekből - ez ám a szolgáltatás :) ).
Aoufouss közelében kövületeket vásároltunk Ali-tól, aki mutatott óriás Trilobita és Őshal lenyomatot is a gyűjteményéből (nos ezekre nem volt sem pénzünk, sem merszünk a jövőbeni repülőteres határátlépések miatt, de lefényképeztük). Hasonló kövületek egész áruházát is meglátogattuk, itt láttuk az első tevéket is, házi fogságban.
Erfoudnál kiderült, hogy senki sem tudja a pontos utat, így bátran előre, koordináta felé, a leginkább arrafelé vezető aszfaltcsíkon! Előre, azaz Václav elöl, 55ös mögöttünk, merthát ugye mi történhet? Hát az, hogy 80as tempónál elfogyott a fennebb jelzett aszfaltcsík, és ezt egy 30 centis lépcsővel nyomatékosította :) No, fékeztünk amennyit fékeztünk, leugrattunk a "mezőre". Ezt itt értsd homok és kőmező. Némi nyom eleinte még volt, meg persze sötétedett is, amikor elértük a Kashab Said-ot, ami nem az volt ahova nekünk mennünk kellett volna (persze ezt a GPS is mutatta, de már eléggé sötétedett ahhoz, hogy megpróbáljuk). Ezután leoltott fényszóróknál a holdfény tükrében jobban látszódott a letaposott homok (jelzem épp homokvihar volt, a talaj fölött jó 10-15 cm homokfüggöny volt), de így meg a káposztanyomóköveket nem lehetett észrevenni, úgyhogy maradt a koordinátakövetés és a fényszóró... A cél előtt 200 méterrel 2-szer is sikerült homokcsapdába rohanni, ahonnan az 55-ös húzott ki :) (ekkor azt hitték, ennyivel jóváteszik a tolmácsolásunkat :) )...
Beérkeztünk a szálláshelyre, az oázis-hotelbe: Kasbah Derkaoua Oasis, ami a homokvihar és a sötét ellenére jól nézett ki. Agyag-bungalló, csirkesült vacsi helyi módra... Jót aludtunk...
