Gekko Team B2B

Hajnali 5 körül irtózatos állathangokra ébredtünk... Kicsit besz...rtunk. Én már gondolatban a menekülést terveztem :) , számba vettem, hogy a sátor nem sok mindentől véd meg... aztán derengeni kezdett, hogy talán volt kerítés a tábor körül... majd visszaaludtunk... Sok találgatás után úgy tűnik, hogy talán bivalycsorda lehetett... Vagy nem... Felkeltünk, a kerítésen keselyűk sorakoztak... Pozitív a reggel :) Valószínüleg a tegnapi kecskebél maradékokra gyűltek.

Reggeliztünk, közben a még megmaradt felesleges cuccokat oda-oda osztogattuk. Így lett helye a camping gázfőzőnek, a selyemsárkánynak, és Lucus egyik kis piros ruhájának (asszem M. Pannitól örökölte :) ). Aranyosak az emberek errefelé.

Elindultunk Bissau felé, útközben kereszteztük Gabú-t, ahol épp vásárnap volt, így rettenet nagy tömeg. A többiek tankoltak, nekünk még bőven elegendő benzinünk volt, így tovább mentünk a főváros felé. Kicsit összefolyik a napi útszakasz, már lélekben a célban voltunk.

Amikor beérkeztünk Bissauba, egy nagy körforgalomnál egyből lerohant a helyi TV, és meginterjúvoltak, egyesek láttak is minket a helyi híradóban már aznap este :) Innentől a 2x3 sávos út bevezető oldala teljesen le volt zárva, és minket vártak, rendőri irányítással jutottunk el a CÉL kapuig! SIKERÜLT! Václav, Laci és András a célban! Kb 7777 km-t vezettünk, ebből nem volt 50 km sem eltévedés, túlautózás... Túl jól navigáltunk :)

A beérkezést követően még örültünk a többiek célbaérésének, majd kerestünk egy szállodát. Jó drága volt, de elég jó helyen, jó szolgáltatással. Megpróbáltunk aznap semmi mással nem foglalkozni, mint kipakolni a kocsit, kiszerelni a hazavivendő műszereket, dolgokat, és lemosattuk az autót, a másnapi, stadionbeli autóvásárhoz.

Este buli volt a tiszteletünkre. Kaja, pia, tánc, előadás. Érdekes, és hangulatos buli kerekedett!

Utána vissza a hotelbe, hosszú napok után újra tiszta ágyban, légkondival...

A körülményekhez képest jól aludtunk, reggel először is a centis por alól próbáltunk tiszta pólót szerezni az autó belsejében. Mire összeszedtük magunkat, indulhattunk is, épp szükség volt még pár emberre, hogy a Gambián elindulhasson egy csónak állatnézőbe. Nagy fém csónak, egy motorral, két helyivel, egyedül a kormányoson mentőmellény... Kettő... Ez bíztató :)

Nem történt semmi baj, láttunk majmokat a parti fákon, madarakat a gázlórészen, őzantilopszerű vadakat az erdőben. A hosszú út végén lett viziló is. Igaz, csak a fejét láttuk, annak is a tetejét, de megpörgette nekünk a fülét!

Visszafelé jövet láttunk egy gyerek krokodilt, amint épp iszkolt be a vízbe...

A parkból kifelé menet láttunk még varacskosdiszókat is, és megtudtuk, hogy ha egy termeszvár lyukacsos, akkor már nem laknak benne hangyák.

Afrika legrosszabb minőségű aszfaltútján haladtunk dél felé, a Bissau Guinea-i határ felé. Több négyzetméteres, mély anyagfolytonosság hiányok... Óvatosan eljutottunk a határig, ahol egy kisebb iskolányi gyereksereg vett körbe. A határőr épp fáradt volt, egy kis adománnyal kellett felvidítani, hogy gyorsan, ámde hatásosan vezesse át adatainkat a nagy kockás füzetbe az útlevélből.

Utána irány a több kilométerrel arrébb lévő vám, majd a Bissau-i határ. Szenegálhoz hasonló állapotok, házak. Talán az egyetlen kivétel, a ház tetején mosolygó dögkeselyűk. A határátkelés problémamentes volt, gyorsan váltottunk is kis pénzt, és irány Sincem Boce, az adományozásra kijelölt falu.

Itt sokszáz helyi zenével, nagy bulival várt minket. Táncoltak,  zenéltek, sőt, a kijelölt táborhely egy sarkában (naná, hogy Václav orra elött 2 méterrel) épp kecskét beleztek az esti vendéglátó vacsorához. A hangulat jó volt, kisebb riadalmat csak a tüzijáték  okozott... A helyiek ilyen zajokat legutóbb a háborúban halhattak... ekként is reagáltak... Az adományokat egy kút köré gyűjtötték, itt ki is raktuk az összes maradék adományt.

Sátort vertünk, vacsoráztunk és csakhamar a falu buli hangjaira álomba is merültünk.

Szamárbőgéses szép hajnalra ébredtünk. Reggeli után bementünk Velingarába, a szomszéd faluba, ahol az iskolánál hagytunk jó pár ajándékot. Mi egy doboz C-vitamint (van egészségházuk is) az Univar jóvoltából, a VISZKI adománycsomagját, pólóit és sapkáit, illetve az egyik írógépet.

Az iskolának volt 3 különálló épületben lévő tanterme... Az állapotuk vegyes, a tanulók egyenruhájához és állapotához, illetve az ország asztalosiparához képest nagyon rossz állapotban volt!

Ma is a szavannán folytattuk, egyre jobban élvezem, ma már a 60as az utazótempó... Néha a csacsik túl hirtelen kanyarodtak, mert nehéz ezzel a tempóval követni az "utat", de ettől élvezetes.... Kapaszkodunk jól!

Elkövetem az út egyetlen gyilkosságát: a CB antennával elcsapok egy szépkékmadarat! RIP !!! Tudom-tudom, ehhez tehetség is kell :)

Elértünk a Nikolo-Koba nemzeti park bejáratához...alkudozás, várakozás,amíg csoportokban beengednek. Kis kavarodás a guide (vezető, aki nélkül nem lehet belépni) miatt, de eljutunk a szállásig (Hotel Simenti)... Ott már majmok is vannak, mögötte pedig a Gambia folyó, krokodilokkal, vizilovakkal...

Itt addig jótékonykodok és fordítok mindenkinek, hogy szobája legyen, hogy csak magunknak nem jut... Khmm... De sikerül megdumálni a tulajt (vagy igazgató), hogy ő átköltözik az irodájába, mi meg megkapjuk az ő szállását. Igaz, a generátor közelében van, ami hangos, de legalább lehet zuhanyozni, és hagyott nekünk évek óta nem takarított gyógyszeresasztalkát, wcpapíros-morzsás-virslimaradékos asztalt, borotvát és koszoságyneműsös ágyakat... Szokni kellezt a szolgáltatást! Mások a normák, no!

Vacsira beülünk az "étterembe" Csicsáékkal és Richiékkel, jót pálinkázunk... A kajáról halvány emlékképem sincs... Utána irány az ágy, hát nagyon óvatosan forgolódunk, le ne érjünk a polifoamunkról, hálózsákunkról...

Gyönyörű napfelkeltére ébredtünk. Mondjuk kicsit fáradtan, a helyi szamarak az egész napi ütlegelést éjszaka torolják meg hangos és artikulálatlan üvöltésükkel. Ma teljesen szavannás útnak nézünk elébe. A versenyútvonalon fogunk menni. Nincsenek koordináták, csak falunevek... Hehe, de én otthon gugliörsz-ről lenéztem a falvak 80%-át, így vannak koordinátáink :) A mai cél Velingara település, ahol ajándékokat fogunk hagyni holnap reggel.

Szenegálban a héten sztrájkolnak az üzemanyagszállítók, így több csapat is gondba került, főleg a dízelesek. Több száz kilométert kellett autózzanak egy kis tankolásért... Mi tegnap, még Richard Tollban feltöltöttük a kannákat, tankot... Hihetetlen ez az út! Gyakorlatilag árkon-bokron át, persze néha ott a csacsifogat-út (háromnyomvályús), de az irány nem mindig arra van, amerre a csacsik mentek. Imádom ezt a napot, több száz kilométer aszfalt nélkül... Az út mentén egy iskolánál Csicsáékkal megálltunk, és hagytunk egy pár füzetet, labdát...

Láttunk baobabfát, kakiló sakált, mókust, nagy fekete óriáscsőrű madarat, kis kék madarat, szép piros virágos bokrot... Meg magyarszürkemarha-szerű marhát...

Több falun is átmentünk, de olyan szűk az utacska a falvakban, hogy inkább megkerüljük őket, reménykedve, hogy nem az éves termésüket tapossuk el...

Ma elérjük a 40-50 km/h utazósebességet is, gond nélkül navigálunk. Egyszer kavarodtunk be egy vízmosásba, ahonnan kb 2-300 méter kerülővel szabadultunk ki... Megvoltak a falvak, a híd, minden az itiner szerint... Dél körül egy kellemes domb tetején megálltunk és ettünk egy jót. Gyönyörű az idő, süt a nap, de nincs elviselhetetlen hőség.

Itt vétettem Václavnak, amikor kihíztam a kerekéből az egyik kb 2-3 cm-eres tüskét (a többi 20-al egyidejűleg), de ezt az egyet nem szerette, picit ereszteni kezdett a bal első (egy felfújással 150 km szavannán nem engedett le jelentősen)... Később, a "Baobab Hotel"-ben, ami ugyancsak bivouac volt egy nagy majomkenyérfa árnyékában, az 55-ösök legnagyobb örömére megengedtem, hogy az átfúrós, gumimasszás ragacsos defektjavítójukat kipróbálhassák, és megjavítsák a gumit (hát, sokkal jobb nem lett, de szép bibircsók díszelgett a gumi oldalán ezek után).

A szállás körül sétálgattunk, gyíkok, termeszvárak, madarak... Szép hely ez a Szenegál! És kapható jéghideg nemtudomkiolvasnimiez! Fejjel lefele nem is könnyű....

Nouakchottból már a határ felé indultunk. A város délelőtt se volt kevésbé kaotikus, sőt kifogtunk két, egymással versenyző és kergetőző, óriási vashídelemet szállító kamiont... Mindent tehettem, csak kielőzni nem... Kicsit már idegesített, amikor végre elkanyarodtak. Az út mentén sok "lakópark" volt, bádogdobozok, vagy fadobozok, ránézésre kb 6-10 négyzetméter ha van egy, a gazdagabbak előtt kecske, vagy odabent egy hűtő. A házak előtt piac, fa pultjukon a friss (?) hús volt a leglátványosabb.

A Rosso-i, Afrika egyik leghirhedtebb határátkelőjéhez tartottunk. Szerencsére utólag hallottam a rémtörténeket.... Ezúttal a hatóság külön útra terelt minket, és központosították az okmányfeldolgozást. Jól jártunk. Várakozás után ugyan, de egyenesen akompra szálltunk, ami átvitt a Szenegál folyón. A komphoz kis facsónakokkal csatlakoztak a helyi gyerekek...

A túloldalon nők mostak a folyóban, és itt belekeveredhettünk a való világba, noha itt is volt némi közös iratkezelés, de kapcsolatba kerültünk a helyi ügyeskedőkkel. Majdnem sikerült összeverekedtetni 3 pasit, mert csak a jegyadónak voltam hajlandó fizetni a kapunyitási hozzájárulást (persze az első, kalóz ár tizedét). Ez után léphettünk be Szenegálba. Mintha egy teljesen másik földrész lett volna. A mauritán szegénység, sivárság és sivatag után egyből egy zöldellő helyre csöppentünk. Míg a mauritánok elvannak a segélyekből, addig a szenegáliak dolgoznak, érdekli őket a sorsuk, öntöznek, mezőgazdálkodnak, gyáraik vannak... Hihetetlen ez a kontraszt ugyanazon folyó két partján. Rendes házak vannak, kertek, újonnan épülő utak... Pedig a szegénységrangsorban nincs Szenegál fényévekre Mauritániától, sőt...

A mai bivouac a szavanna tövében van, az oda vezető úton sok dolgos menyecskét látunk. A szenegáli nők szépek, magasak... Feltűnő az eddigek után. A táborhoz egy homokbuckán keresztül vezetett az út (Laci áttolt rajta). Cserjés (tüskés) között sátrazunk. Az angolok tüzet akarnak rakni, de végül is egész este füstölnek minket... Szépek leszünk!

Mostmár szinte unalmas, de hideg volt a reggel! Napfelkeltekor megnéztük a Lada előrehaladott szerelését. Kuplung problémák adódtak a B2Beach-re jövet... Lada oldalán, szakértő, serény csapat szerel, majd kis utánállítással megoldották a haváriát. A Lada tovább szárnyalhatott saját erejéből! Elköltöttük közös reggelinket Csicsáékkal, majd sétára indultunk. A delfintetem alapos vizsgálata után egyedül sétáltam be a dűnék közé, kagylót-csigát gyűjteni...

Az indulás elég kellemetlenre sikerült, a versenyzők, terepjárók már apály előtt el kezdtek szállingózni, így mi, kiskocsisok, mivel nem akartunk terepjáró támogatás lehetősége nélkül maradni, kénytelenek voltunk mi is "indulni". Ez kb délután 1-2 körül volt.

Szegény Václav megszenvedte ezt a napot: először, az előző nap kölcsönadott, és enyhén hajlott homokvas (ami kalaptartóként funkcionált) eltörte a kempingvilágításunkat (nyitott csomagtérajtóra szerelt, a kocsi mögötti részt pompásan megvilágító spot), majd, miközben levontattak az autózható partra (a majdani autózható, kaptunk is pár hullámot alánk), leszakadt a hátsó vonószem. Harmadikként pedig Villám G. tolatott, és törte meg Václav bal hátsó lámpabúráját...

Végül kötélen ugyan, de elindultunk Nouakchott felé. Az első 10 km-en vontattak, utána az apály elég volt már ahhoz, hogy önállóan folytassuk az utunkat. 80-90es tempóban száguldoztunk, nem kicsit kapaszkodtam a kormányba,a csomagtérből Laci ölébe röpködtek a plüssmacik, nassik, akármi, ami nem voltmegfelelően elhelyezve :) Látványos lehetett kívülről. Belülről is nagy élmény volt! A falunál, ahol bejöttünk, ismét kis segítségre szorultunk, hogy áthúzzanak a mély homokcsapdán! Amikor újra szfaltúton voltunk, Václav kapott egy nózipuszit az elmúlt két nap Skodafeletti teljesítményéért!

Innentől egyesen út vezetett Nouakchott-ba, a mauritán fővárosba. A bejáratnál láttuk viszont a Polski és a Trabant csapatot, a rajt óta először! A város forgalma vetekszik a Nadoriéval, taxiból, menetközben, az ajtót kinyitva útra köpő nő utas, 2x2 sávos úton szembeforgalom, de úgy, hogy a szembe belső sávba átment, majd onnan jobbra fordult egy utcába, a másik 2 sáv előtt keresztbe... A "Hotel"ben, a kempingezést, a mellékhelység, zuhanyzó érdekes állapota miatt mellőztük, inkább kis alkudozás után kivettünk 4en egy 2 szobás (szerintük 2 személyes) bungallót, fejenként 30 EUR volt (50 helyett)... Az eddigi legdrágább szállás az úton.

A bungalló is jól nézett ki, olyan ínyencségek, hogy például a WC ajtón kívül volt a rigli!!! Büdöset csináltál haver? Hát akkor bizony bent maradsz! :) A tévében pedig még a rajzfilmben is csadoros nőalakok voltak...

Meglátogattuk a halpiacot is. Életemben először sétáltam andalogva halbélben! Különös élmény. Sok furcsa hal volt, sok ember, akik kb olyan furcsán néztek minket, mint mi a halakat... Vettünk kenyeret. Kiderült, hogy a csónakokba, amikkel halásznak, a haltároló a hűtőszekrényekből kibontott polisztirolból készül. Nagy hajóik nincsenek, mert a nagyhajós halászati jogot, asszem a japánoknak adták el...

Hajnalban 5 fokra ébredtünk. És ebben benne volt a pálinka 50 fokja is! Már alig várjuk, hogy reggel kellemes melegre ébredjünk. Az éjszaka nyugodtan telt (na jó, a szesztilalomban feloldódott szlovén Jura magyarnyelv leckéi: "Jónapot b+!" kicsit megtörték az éjszaka csendjét), és még mindig (most már tudom, hogy itt MÁR esélyem se volt) nem láttam a Göncölszekeret!

Kirongyoltunk a főútra, egyre jobban élvezem ezt a homokos utat (persze a  dűnék közé esélyünk se lenne bemenni a jelenlegi felszereltséggel), de a homokcsapdás pisteken már elég ügyesen száguldunk! Indulás után egy kövesebb területen sorfal autóztunk, pörögtünk, rajkodtunk a gépekkel, egy látványos eredménnyel, itt készültek az utolsó felvételek a kézi, szalagos videokamerával... Egyesek a port okolják, hát nem  is tudom :) Érdekes észrevételek a sivatag homokjával kapcsolatban: ha nem süti a nap, hideg, azaz tényleg semmi hőkapacitása nincs; dűnén járkálni mókás; a homok pora nehéz, ellenben jó kemény és éles, ha pl az arcodba fújja a szél.

Elindultunk a Nouakchott felé vezető főúton. Azt tudtuk, hogy a Park National d'Arguin bálnacsontvázát nem fogjuk látni, Václavot nem akartuk a sivatagban hagyni örökre, de még nem döntöttük el, hogy B2Beach, vagy egyenesen a főváros legyen a mai uticélunk.

Amíg ezen gondolkoztunk, megálltunk (egy életünk, egy halálunk alapon, spontán) egy (gyorsan utánaolvastam, nehogy rosszat írjak) berber (a tuaregek a Szahara középső részeiben vannak inkább, és amíg minden tuareg berber, addig nem minden berber tuareg) sátornál... Most olvasd újra a mondatot a zárójeles részek kihagyásával, hogy értelmet nyerjen. Két berber volt benne, középkorúak, kedvesek.

A sátor maga nem annyira különleges vázszerkezetű, viszont az, hogy a tető 3, az oldalfalak 1 réteg anyagból (szőnyegtől a selyemvászonig, szerintem ami akad) már magyarázhatja, hogy igen kellemes idő volt benne a kinti erős napsütés ellenére. Szellős, jól átjárja, az itt folyamatosan fújó szél. A sátorban néhány doboz, kanna, kis gázfőző gázpalackkal, friss hús, melyet legyek leptek. Rájöttem, hogy ez a helyi hűtőszekrény, elvégre a legyek a szárnyukkal legyeznek, tehát hűtik a húst folyamatosan, ergo.... Ami még érdekesebb volt, hogy az egyébként kitűnő és választékos franciát beszélő berber közölte, hogy 2 órája született kistevéje, akarjuk-e látni? Naná! :) Az immár 2 tevéje mellett volt vagy 2 kecskéje és sok (vagy 10) tehene! A kisteve nyagon cuki (CMLF) volt! Még feküdt, a gazdi nógatására sem volt sok ingerenciája felállni, a hasán még ott lógott a köldökzsínor. Anyateve feszülten figyelte a két idegen érdeklődését.

Néhány információ a berberlétről: 15-30 napig vannak egy helyen lesátorrozva. Napi kb 40-50 kilométert vándorolnak,ha nekiindulnak. 2, 20, 200, de akár 2000 tevéje is lehet egy-egy berbernek. Fekete teát nem isznak, csak zöldet, és a mézet se ismerik (megkostóltattuk vele, és nekiadtunk egy fél kilónyit). A marha bőrét NEM hasznosítják, gyakorlatilag kidobják. Egy igen fontos dolgot felejtettem el megkérdezni, hogy hol vannak a nők és a gyerekek... Hm... Legközelebb...

Az élmény hatására a B2Beachet jelöltük meg napi uticélnak. Már a lejárathoz vezető aszfaltutat homokfúvások zárták el, nagyobbak mint Vaclav egymaga, de megoldottuk. Az egyiket sikerül kikerülni a padkán, a másikon pedig átmentünk lendületből.

A faluban, ami a partravezető út végén volt, megrohantak a gyerekek, anyukák petits cadeaux-kért. Szemtelenül nyúlkáltak, telhetetlenek voltak, sőt erőszakosak is. Nem igazán tetszett, és a felnőttek sem igazán moderálták a gyerekeket. A mézet elhajították, hiába magyaráztuk nekik, hogy ez az ott amúgy kincs (cukor is alig van, és a teába használják), nem törődtek vele. Mihamarabb át akartunk jutni ezen a szakaszon, persze itt van az a 30 méter, mély homok, amiben a többség megpihen, mielőtt levontatnák a bamakós társak a hullámáztatta partra. Ott már a víz és a homok között lavírozva igen jót autóztunk, kb 30 kilométernyi part a B2Beachig. Állítólag idén volt először olyan mély hínáros szakasz (kb 2-30 cm mély összefügő hínár-moszatszőnyeg, több száz méteren is akár), amiben egyszer sikerült jól elakadnunk, de Laci hősiesen megtolta az autót, és öenrőből továbbhaladtunk! Szép volt Václav!!!

A Beach-en 60as tempóról kb 8 méter alatt megállt a kocsi, ahogy a homokba értünk... Hm..., Majd elhelyezkedtünk kényelmesen Csicsamegabuba környezetében és szép délutánnak és éjszakának néztünk elébe. Még megmártóztunk az igen hűvös óceánban, aztán kaja-pia. Még itt is izgatott a Göncölszekér hiány (tulajdonképp sose adtam fel a keresését). A katonaság körbejárta a tábort egy kis adományért,majd a háttérben a dűnék között megbújtak.

Reggel határátlépéssel kezdtünk. Václavra büszkék voltunk, amikor erőfeszítés nélkül bevontatta dédunokáját (Skodasokk Octavia) a határállomásra. Itt már sikerült beindítani, így a dicsőségmenet kb 200 métert tartott!

Talán ha 2 óra volt a procedúra, és meglepően téglából épített határállomás volt a Mauritán oldalon is (előzetes infók bádogkunyhókról és fatövéről szóltak). Mi sikeresen átértünk, nem úgy mint a norvég quados, aki az iratait sikeresen elhagyta a senkiföldjén, így be kellett csempészni az országba. Aztán meglettek a papírok is, Marokkóból...

Teljesen más táj fogadott itt minket, sivár, élettelen. A "házak" is inkább tákolmányok, az út szélén nem volt ritka a düledező, lakott raklap-viskó...Az út viszont itt is jó!

Egyenesen az éjjeli bivouakra mentünk. Homokcsapdákon száguldottunk át, hogy egy nagyobb, dűnementes területen leálljunk. Sétáltunk nagyot a környező dűnéken, itt már láttam, ha kelet felé néztem a dűne tetejéről, csak homok sivatagot. Egy fűszál se szakította meg a homokrengeteget.

A homokangyalt nem hagyhattam ki.

 A nap eltelt a homok imádatával, a mauritán jelenléti pótlék Idoumounak való befizetésével, zacskós levessel, globusmásodikkal és nassival...

A Dakhlába bevezető főúton lévő nívós szállodában ébredtünk. Reggelinél meggyőzött a szinvonalról a pincér modoros, kimért, határozott mozdulata, amivel a szomszéd asztalnál reggeliző, talán angol fiatal pár asztaláról elvette, majd ugyanúgy szó nélkül nekünk kínálta a saját befőttes üvegében lévő bolti eperlekvárt! Ez van, ők éppen tényleg nem lógtak benne kiskanállal, akkor miért is lenne ott?

Indulás előtt sétáltunk egy nagyot a városban, mindenütt fokozott katonai jelenlétre utaló nyomok, helikopter hangok, helikopterek, ágyúnaszád a part közelében, radarok... Kerestük intenzíven a hajóroncsokat és a világítótornyot. Utóbb kiderült azt nem itt kellett volna keressük... No, nem is találtunk semmi hasonlót!

A Mauritán határ felé végig a tengerparton mentünk, fényképek, és aggódás, hogy a lehető legtöbb benzinnel menjünk át, elvégre itt a legolcsóbb, és állítólag a mauritánoknál hiány is lehet belőle.

Megálltunk és adóztunk néhány plüssállat-áldozattal a Ráktérítőnél. Persze feljegyeztük a Gekko-t a tábla balalsó sarkába... Talán legközelebb még ott lesz a felirat.

Megérkeztünk a határra, beálltunk a sorba, és orvosoltuk az eddigi legnagyobb műszaki problémát, a bizonytalan alapjáratot,melyet egy lyukas, 5 cm-es gumicső okozott (fék-vákuumcső, akit érdekel). Itt ismerkedtünk meg Csicsamegabuba csapatával és potyautasukkal, CMLF Ancsával. Csicsáék egy piros Toyota Hiace 4x4 kisbusszal száguldoztak 4 napos, vadonatúj gumikon a cél felé!

Az éjszakát az autóban töltöttük... Hát kevésbé volt kényelmes... A hálózsákot nem sikerült a kormány alá behajtogatnom... A hajnali kevés (kb. 4 C) fok ugyancsak megviselt minket.

Nem vagyok etéren elég művelt, két nap felkeltét vártam a Tatooine-on, de az az egy is lassan jött, és persze: hideg volt! :)

Itt láttuk utoljára a 105ös Skodát :( Sajnos még javában aludtak amikor mi összeszedtük magunkat és útnak eredtünk, ekkor még nem tudtuk, hogy a túra egyik leghosszabb afrikai napja elé nézünk (900 km). Átugrattunk a homokcsapdákon és a Piaggiosokat kikerülve Laayoune felé indultunk. Az már Nyugat-Szahara. A különbség csak etnikai-politikai, semmit nem lehet észrevenni Marokkóból jövet (gyakorlatilag egy közigazgatás).

Ma elég sokáig az 55ösökkel autóztunk, Laayouneban együtt brochetteztünk, kóláztunk, majd mandarint vásároltunk, meg némi kenyeret. Egyre több teve, egyre több csak-homok düne az út mellett. Václav-nak jól áll a szaharai napsütés :)

A mai napi hivatalos szálláshely Boujdurtól délre, kb 15 kilométerre lett volna a tengerparton. Már fél négykor ideértünk, megnéztük a terepet. Nagyon szeles volt, szinte viharos. Úgyhogy sétáltunk egyet az óceánparton, fényképezkedtünk, szedtünk kacslót-csigát, majd visszamentünk Boujdurba.

Boujdurban lehet enni a híres teve-burgert. Bármit is jelentsen, mi ettünk tevét, burgernek kevésbé volt burger alakja (akármilyen is az), gyakorlatilag hasábkrumplival körített teve-darált-hús pogácsákat kaptunk. Finom! Kicsit édesebb, marhaszerű hús. Ekkor már tudtuk, hogy nem maradunk sem Boujdurban (a szálloda az árához képest túl silány minőségű volt), sem a táborhelyen (sajnos nem betonsátrat hoztunk). Futottunk egy-két bank-ATM kört (feleslegesen), majd elindultunk Dakhla felé. Ott biztos van hotel.

Késő este, lehet, hogy már éjjel érkeztünk Dakhla-ba. Lett szálloda is, kicsit nem olcsó, ellenben elég komfortos szobát kaptunk. Megbontottunk egy üveg Lackó-féle tokajit, majd eltettük magunkat másnapra.

Laci szülinapjára ébredtünk, de még nem ünnepeltünk, ma intergalaktikus utunk lesz. A cél, a Tatooine bolygó :) 90es évekbeli Skoda ilyen utat még nem tett meg. Vaclav begyújtja rakétáit! Minden melegség jól jön, már megint nagyon hideg a reggel, azaz még mindig!

Átnéztük Václav motorterét, minden rendben, légszűrő kiporol, olajszint, víz rendben (pedig már jócskán túl vagyunk az út harmadán). A kerítés mellé kitesszük a hóláncot, reméljük arra már nem lesz szükség. Itt meg akármire is elhasználják. Kárba biztos nem fog menni.

Elindultunk nyugat felé. Az itiner egy gyönyörű datolyaoázisba rejtett vízesésről ír. Gondoltuk majd megtaláljuk, de csak nem jelezte semmi, úgyhogy a helyi erők segítségével (civil és nem civil egyaránt, persze kevésbé ingyen, egy-két petit cadeau segít ilyenkor) kiderült, hogy a letérőt már régóta elhagytuk, úgyhogy visszafordultunk. Megérte :)

Eleinte aszfalt, majd földút, majd a földút szervizútba váltott, épp építették. Lassan, de megérkeztünk Agoulizba, Václavra vigyáztunk nagyon, még sok van hátra... Nagyon szépen teljesítette az utat. Az elöttünk menő terepjárók már a faluban voltak, mire beértünk, sőt már az iskolában is csak egy-két Bamakos lézengett. Mint említettem, akármilyen kicsi, Isten háta mögötti falu is legyen, Marokkóban itt is van iskola. A jellegzetessége a kékre festett fa kerete a háznak. Itt három osztályterem volt, 6 osztálynak. A legkisebbeket láttuk, hagytunk nekik néhány tollat, krétát.

A vízesés kb félórányi sétára volt a kiszáradt folyóvölgyben. Szép séta volt, gyönyörű völgyben haladtunk, jobbról-balról hegyek, itt is mindegyik más színű, szerkezetű, csak hogy ne unatkozzunk. A végén rózsaszínes kövek között a vízeséshez értünk, egy kis üregben zúgott alá a víz kb 2 méternyit.

Visszafelé megnéztük a helyiek veteményeskertjeit, amit a kis vízesés szerény vízhozamával öntöznek. A vizet szépen csatornába terelik és egészen a faluig vezetik. Rendezett, kitalált. Mintahogy a szamaras bácsitól megtudtuk, főleg búzát termesztenek, no meg két éve nem esett az eső.

Visszamentünk a főútra és begyújtottuk a rakétákat, a Földet magunk mögött kell hagynunk! Estére más galaxison kell legyünk.

A Guelmim bolygón :) lassítottunk betértünk egy vendéglőbe, a kevésbé kozmoszi nevű Al Jazera-ba, immár másodjára merészkedünk helyi kaját enni. Ma Tagine-t ettünk, kecskehúsból. Gyakorlatilag egy spec, kúpalakú agyagedényben, hagymaágyon sült, fűszeres, olivabogyós, mazsolás húsköltemény. Nagyon finom volt, kenyérrel és teával fogyasztottuk.

Sötétedésre elértük a Bolygót. Koordináta szerint mentünk, és kis szerencsével megláttuk a letérőt az aszfaltútról (bezzeg sokan elhúztak mellettünk :))) ). Kicsit féltem, mert homokosnak tünt, de Václavnak jó lámpái vannak, jól tud lendületet venni és a sofőr őrült... Sikerült... Kicsit megijesztettük a bolygólakókat, mert a fék-hőpajzs mögé szorult kavicsok égteleg csikorgó hangot hallattak, dehát egy ilyen út után....

Felvertük a sátrat (asszem utoljára '99ben aludtam benne), körbejártuk a bolygót (ez egy kisbolygó ugyanis :) ), majd egy kis (sok) pálinkával megünnepeltük Lacit, az 55ökkel. Első kudarcélményem: nem találom a Göncölszekeret, pedig rengeteg csillag látszik...

Kellemes hajnalra ébredt Laci, a 4:30as eligazításra, amit előző este bevállalt :) Lényegeset nem tudott meg, elvégre a túrázók élete egyszerűbb, nem igazán függ itinerektől, időpontoktól, helyszinektől. A lustábbja később ébredt a gyönyörű, de még mindig homokviharos oázisban. Nappal még barátságosabb a hely, pálmafák, tekergős ösvények, árnyékos pihenők párnahalmokkal, medence... Csak az időjárás kellemetlen... Legközelebb kiélvezzük :)

Noha utat most sem igazán találtunk, kicsit nyugodtabban indultunk neki a kősigatagnak, amin visszaértünk az aszfaltútra. Most is az 55el indultunk el, és a nap folyamán még párszor összefutottunk. Rissani utcáin sok szép lányt láttunk, csakhogy ne csak a tevékről, kövekről írjunk :)

Hamarosan utolértük Villám Gézát (alias András), aki CB-n rávett minket, hogy amint találunk egy kis köves utat,  rajkodjunk már egyet az 55össökkel, előzgetések, elsuhanás, stb, ő meg majd videóra veszi... :) Nos talált egy helyet, ami csak suhanásra, előzgetésre és száguldásra volt kevésbé alkalmas, egyébként sikerült Václav kőkeresztségbe kerüljön... A lényeg, videózott... Hátha egyszer kiderül, hogy néztünk ki ott, akkor... Václav olajdeknije itt lett kicsit kevésbé gyári optikai állapotú.

Az első ijedtség után megállunk egy fa árnyékában reggelizni. Szép nagy, kerek kövek mezején. Májkrém, sajt, sonka, kenyér a menü... :)

Szerda van, nem hiszünk Villámnak-nap :), komoly gondolkodás nélkül döntjük el, hogy nem a Zagorai irányba megyünk, ahol 200 km "jól járható" kősivatag van (kíváncsi azért lennék rá, de az idén is többtíz autó hagyta ott a gumiait, felfüggesztését...)...  Szóval másik irányba indultunk, ahol nem kis :) meglepetésre hegy, hegy, mégtöbb hegy... Persze mindegyik más, itt már zöld! hegy is volt, és mint kiderült, nem növények miatt. hamarosan egy bánya mellett is elmentünk, Bou Azzer-ben, min titthon utánaolvastam, kobaltbánya... No az indokolhatja a zöld színt :) Az út látványos volt, akkor, ott nem hiányzott a kősivatag.

Tata felé már laposodott az út, pár helyen megálltunk, volt ahol datolyapálma gyökereztetés folyt egy kis útmenti oázisban.

Volt hogy azért álltunk meg, mert furcsa anyagfolytonossági hiány volt az út bal oldalától kb 200 méterre. Odasétáltunk, és egy csodaszép kanyon volt... Ez már csak ilyen marokkói dolog... ennyi kanyont azóta se láttam :)

Újabb megálló: vízesés és az első petit cadeaux kiosztás gyerekeknek. Tollakat kaptak főként.

Naplemente után érkeztünk Tatába. Kivettünk egy szobát a hivatalos szálláshelyen, majd belevetettük magunkat a Tatai éjszakába :) Sok bolt nyitva volt, vettünk két napszemcsit (Lacinak nem volt, az enyém törött), majd életünk kockáztatásával, az utcán étkeztünk :) Kinéztünk egy brochette (saslik) sütőt, és jól belaktunk, kétszer rendeltünk, finom is volt, mi meg éhesek...

Ébredés a Hotel Atlaszban. Nagyon hideg volt, mint ahogy még jó pár napig 4-10 fok hidegre ébredtünk. És újra kinéztünk az ablakon, és sehol egy kémény! A falak meg 20 centisek! Hm... Biztos összebújnak mint a birkák...vagy másképp :)

Reggeliztünk egyet, 5en dolgoztak a konyhán, de látszott rajtuk, hogy meglepte a hirtelen felmerülő igény, és kapkodtak, amivel nem sikerült gyorsabban kiszolgálniuk, viszont viccesen ügyetlennek tűntek. Nagyon finom rántottát ettünk, teát ittunk, és még valami helyi sütiféleséget is kóstoltunk (sajtlepény lekvárral).

Összeszedtük a cuccainkat, megdöbbentünk 55ös túlélőkészletmennyiségén, majd elindultunk az aznapi cél felé a Rissani melletti oázisba.

Aszfaltúton mentünk főként, egyszer letereltek egy kanyonba, mert épp hídfelújítás volt. Az aszfaltút minősége, mint ahogyan a következő napokban ez bebizonyosodott, igencsak jó, és az alacsony forgalom miatt jól ki is lehetett használni. Jópár városkán is átmentünk, mindenütt rendezett, tiszta utcák, fekvő/ülő/álló férfiak, jó infrastruktúra. A következő tények látszanak beigazolódni: a nők dolgoznak, az utolsó kis poros faluban is van iskola, a városból a műanyagzacskószemetet a szél a városon kívülre fújja, a Jediköpeny havazásban is meleget tart, nem hordanak téligumit, este itt is sötét van...

Eleinte olajfaligetek illetve rengeteg vízmosta kanyon mellett autóztunk, majd megkezdtük az Atlasz megmászását, illetve megértettük a "fennsík" szó értelmét, mert itt tényleg fenn (pl 1000 méter) sík... :) És hihetetlen, de akárhányszor "átértünk" élményünk volt, ránéztünk a GPS-re, vagy csak egyszerűen Václav visszafogott gyorsulása jelezte, már megint emelkedtünk, és a felbukkanó hegy mögött újabb hegy, és mint ez az elkövetkező pár napban kiderült, így lesz ez Nyugat-Szaharáig... És minden hegy más alakú, szerkezetű, színű... Tiszta meglepetés :) No de térjünk vissza az Atlaszra, havazott, egészen 1870 m magasra másztunk. Mire átértünk, már le is zárták a hágót... Nekünk persze téligumink volt :)

Az Atlasz után a Ziz völgyében autóztunk, csodaszép szurdok, üvöltő széllel. Újra összefutottunk az 55-ökkel, egy útmenti "Kasba"ban (étterem, motel...) kávéztak/teáztak/:) úgyhogy mi is teáztunk egyet... Újabb hegyek, kanyonok, oázisok, Er Rachidia. Egyetemi város, 2 egyetemmel, rendezett... Megálltunk vásárolni, egy jó kis húsboltban szereztük be a szükséges élelmiszereket (kenyeret és vizet a helyi alkalmazott hozott a szomszéd üzletekből - ez ám a szolgáltatás :) ).

 Aoufouss közelében kövületeket vásároltunk Ali-tól, aki mutatott óriás Trilobita és Őshal lenyomatot is a gyűjteményéből (nos ezekre nem volt sem pénzünk, sem merszünk a jövőbeni repülőteres határátlépések miatt, de lefényképeztük). Hasonló kövületek egész áruházát is meglátogattuk, itt láttuk az első tevéket is, házi fogságban.

Erfoudnál kiderült, hogy senki sem tudja a pontos utat, így bátran előre, koordináta felé, a leginkább arrafelé vezető aszfaltcsíkon! Előre, azaz Václav elöl, 55ös mögöttünk, merthát ugye mi történhet? Hát az, hogy 80as tempónál elfogyott a fennebb jelzett aszfaltcsík, és ezt egy 30 centis lépcsővel nyomatékosította :) No, fékeztünk amennyit fékeztünk, leugrattunk a "mezőre". Ezt itt értsd homok és kőmező. Némi nyom eleinte még volt, meg persze sötétedett is, amikor elértük a Kashab Said-ot, ami nem az volt ahova nekünk mennünk kellett volna (persze ezt a GPS is mutatta, de már eléggé sötétedett ahhoz, hogy megpróbáljuk). Ezután leoltott fényszóróknál a holdfény tükrében jobban látszódott a letaposott homok (jelzem épp homokvihar volt, a talaj fölött jó 10-15 cm homokfüggöny volt), de így meg a káposztanyomóköveket nem lehetett észrevenni, úgyhogy maradt a koordinátakövetés és a fényszóró... A cél előtt 200 méterrel 2-szer is sikerült homokcsapdába rohanni, ahonnan az 55-ös húzott ki :) (ekkor azt hitték, ennyivel jóváteszik a tolmácsolásunkat :) )...

Beérkeztünk a szálláshelyre, az oázis-hotelbe: Kasbah Derkaoua Oasis, ami a homokvihar és a sötét ellenére jól nézett ki. Agyag-bungalló, csirkesült vacsi helyi módra... Jót aludtunk...

Marokkóba esőben érkeztünk, na meg erős szél és hideg volt... Eléggé barátságtalan fogadtatás. Lemásztunk a kompról, beálltunk a sorba autót beléptetni. Kicsit lassan ment, mert a hajón előregisztrált adatokat még nem vitték át a helyi rendszerbe, illetve pont rosszkor akartam elősegíteni sz ügyünket, mert az illetékeseknek épp elegük lett... Így kb 2 órát vártunk mire adminisztratíve kész lettünk. Hál'Istennek nem volt semmilyen vámvizsgálat, pedig már láttam ahogy kipakolom az esőtócsákba Václav beltartalmát...

Sikerült annyira későn kijutni a határállomásról, hogy már bezártak a bankok, így a pénzváltást a egyik helyi kisboltban tudtuk megejteni. Ekkor találkoztunk az 55ös csapattal, ők kihasználták franciatudásunkat, mi meg majd kérünk tőlük egyszer valamit :)

A szembeboltban fimon helyi laposkenyeret is veszünk a vacsihoz 3 Dirhamért, ezután sehol ilyen olcsón kenyeret nem kapunk (elbambult az eladó, nem használta ki az éhes Bamakisták pénzforrásait, helyi áron adta:) )

Átmentünk Nador koraesti forgalmán, itt már tapasztalhattuk a helyi közlekedési morált. Az út csak amolyan iránymutatás, sem a sávok, sem a kereszteződések, de semmilyen egyéb konvenció sem korlátozza az autózó marokkóiakat a céljuk elérésében. Így tettünk mi is, túlélő, "nincs fékünk, el az utunkból, itt még átférünk, csak megáll, nem nagy az a tócsa" utolsómondateggyüttes bevetésével átjutottunk a városon! Sajnos egyre sötétebb lett, így kinéztünk egy köztes állomást, ahol éjszakára megszálltunk. Guercif városában elfoglaltuk az utolsó kénylemes szobát (óriási szoba, vékony falak, fűtéshiány) . Gyors vacsi, város"nézés" a hotelablakból és alvás...

Ahogy az itinerben is írták, "Szupermaraton". Reggel jót (habár nem emlékszem, és erről én nem is készítettem jegyzetet) ettünk, majd Milano belvárosában folytattuk. Röptében láttuk a dómot, a Scala-t és a várat, meg megérintett kicsit a mediterrán pezsgés.

Olaszországból irány Franciaország, majd kis kitérő Monaco-ba. Lemásztunk Václavval a központba, kereszteztük a Forma1 pályát, láttunk hajót, palotát, kaszinót... Utána már csak az út volt, autópályán Spanyolország felé! Éjfélkor megálltunk egy órácskára Barcelona mellett, ettünk, visszahűtőttük Vaclav motorját, hogy jobban bírja... Reggel fél 8-kor értünk be az Alméria-i kikötőbe!

Megváltottuk a jegyeket a kompra, és egy rövid szendvics után már sorba is álltunk a beszálláshoz. A kompon derült ki, hogy annak ellenére, hogy ülőhelyet kértünk, kaptunk egy kajütöt is, ahol a fedélzeten történő Marokkói részbeléptetés után már próbáltunk is szundítani egyet a kb 6 órás út alatt.

Már az első nap kalandosra sikerült, Ordacsehinél miután fél gyújtást kicseréltük Václavban, kiderült hogy csak benzin nincs benne :))) Még jó hogy volt kéznél teli kanna! No így már tudtunk hatásosan haladni, egyik ralli résztvevőt hagytuk el a másik után (no igen, egy részüket már másodszor). Szlovén határon tusfürdőtakarítás a hátizsákomban, épp uncsiztam...

Szlovénia, Olaszország... A szokásos... Lacinak új, és máris kinézett magának jópár nyaralási célpontot a hegyek között.

Próbálgattuk a CB-t is, általában sikerrel. Velencénél (hja, az olasz) cseréltünk, Laci is kipróbálta Václavot. Tetszett neki :)

Végül a "hivatalos" veronai szállás helyett Bergamo-ig mentünk, itt találtunk egy 59 EUR-s szállást reggelivel. Vacsi az utikajából és alvás.

Hajnali egykor elfoglalt helyem igencsak a 4. sorban volt, így úgy saccoltam, hogy 10 előtt nem kerül ránk sor. Tévedtem. Kb fél kilencre értem ki a "kézi" poggyásszal, már vártak az autónál, Laci az utas és tettestárs, családom, néhány barát és kolléga (akiket nem tereltem el a 10 órás hipotézisemmel), a Varga István Szakközép és adománycsomagjuk illetve Balázs a Skodalista marticájával és némi házi szilvafőzettel :)

Alig zártuk le a púposra tömött csomagtartót, no meg jónéhány fénykép, a gyerekkori papírsárkány-álom selyemreinkarnációjának antennárakötése után, a biztonságiak igencsak sürgetően bíztattak a ralli mihamarabbi elkezdésére, az autóval a sorba-besorolásával, és a rajtpódium megközelítésével! Ez kb 9 körül volt, kb 9.15kor már át is mentünk a képzeletbeli (nagy szél miatt nem felállított) rajtkapun.

Ó jaj szegény fejemnek! Majd elfelejtettem! Az egyik, talán legextrább extra a Gekkós szőnyeg!!! Íme:

Január 14 Budapest:

Január 29 Bissau:

Kis lista, hogy mi az, amit sikerült beépíteni, átalakítani a gépbe az útra:

- hátsó ülésnek csak az 1/3-ad része maradt bent

- kalaptartó nem került bele

- összesen 2 db, 165/70 pótkerék

- 2 db 20 literes fém benzinkanna benzinnel :)

- 2 db homokvas, "Sandladder" típus, 125 cm hosszú (gyári állapotban pont befért a kalaptartó helyére!!!)

- motortér hűtéshez légterelős nyílás a motortértetőn (nagyobbik)

- légbeömléshez hátrafordított terelő, gyári gégecsővel a szűrő felé terelve

- lehetőség a fűtés motortérbe való kivezetése (fűtődoboz átalakítással)

- utastérből kapcsolható hűtőventilátor

- kábelezett kiegészítőfényszóró (sajnos nem sikerült lámpákat szerezni, csak a kábelezés maradt)

- kábelezett motortérvilágítás (világítótest nem lett beépítve, de kéznél volt szükség esetére)

- külsőhőmérő a műszeregységbe integrálva

- belső LEDes utastérvilágítás elöl, és hátul a tetőről, külön kapcsolható

- "kemping" világítás, azaz 50 W-s halogán Spot lámpa, mely nyitott csomagtérajtónál a kocsi mögötti teret világítja be

- rükverc/hátsó világítás 2x50W halogén Spot a gyári lámpatestbe építve... Hasznos jószág tolatáskor, levillogó autópályás BMWsek ellen illetve homokviharban ráfutás ellen....

- műszerfalba! épített GPS (Garmin GPS II+) beépített külsőantennával, műszerfalra épített navigációs GPS (Garmin Streetpilot III), kiegészítő "modern" GPS (Navon EU és kevésbé működő Afrika térképpel)...

- összesen 1 gyári + 4 utólagos szivargyújtódugalj praktikusan a műszerfalba építve

- Autórádió, belső antennával, USB/SD kártyaolvasóval, CD nélkül, mechanika nélkül...

- CB rádió 40 csatornás

- egy-egy rugóemelő gumicsík a rugókban (egy spirálnyi)

A január eleje rövidre sikerült, futómű és fék javítások, gyakorlatilag szilentcserék, hátsó gátlók és fékbetétek, első fékek kompletten cserélve... Már egészen jól néz ki, üresen még hasmagassága is van, na jó, 15 cm, de az van!

Január 13!

 Az utolsó előtti nap! Éjjel 2kor már kész a matricázás, rákerült a Gekkó és a szponzormatricák nagyrésze! Reggel irány aGumis, ahol kapott 4 új Barum téligumit, immár nem 165/70, hanem 165/80-ast! Plusz 1,5 cm!!! És néhány újabb szponzormatrica! Mertugye aGumis is készült a futamra, de Renault 4esük a kert végében állt szomorúan... Idén mégsem indulnak.

Dél körül szaladtam még egy párat, második pótkerék bontóból, két kanna benzin Zolitól támogatásképp... Már már majdnem csomagolhattunk volna, de pár napja megláttam a kipufogó Y alsó tányérját, azaz ami maradt belőle, így gondoltam nem árt, ha cseréljük... Délután 5re sikerült is, habár a tömítettség nehezen jött össze...

Este 9, már itthon, Laci cuccai is Érden, elkezdtem bepakolni, amennyire lehet praktikusan a rakományt. Csak adományból volt kb 80 kg, a két kanna benzin 45 kg, sátor, alkatrészek, szerszámok kb 20 kg, kaja is legalább 10 kg, homokvasak, pótkerék, emelők megint vagy 20 kg...Ruhák, hálózsákok, gyógyszerek/elsősegélycuccok, poroltó, megint legalább 20 kg...alsó hangon 200kg...eddig, és még a mi 180 kg élősúlyunk és a pálinkák sem kerültek bele... Finoman szólva teljes terheléssel álltam ki a Felvonulási térre éjjel 1kor (immár Január 14) a másnap reggeli rajthoz.

Októberben neki estem Václavnak, beltér vasig visszabontva, első sárvédők és tartóik cseréje, dobok, tornyok javítása...

Ez kb November végéig tartott, Decemberben tudtam nekiállni a beltér visszaépítésének. Kiegészítő betendezések kábelezése, póthűtés kiépítése, alkatrészek javítása... December végére kész is lett a gép karosszéria és beltér szempontjából...

Lelkileg, gondoltuk, már képzettek voltunk az útra, de nem volt még autó, amikor visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam Skodalista-társamtól: Václav Szombathelyről gazdit keres...

Az első találkozás reményteljes volt, de dorombolásmentesre sikeredett, nem sikerült feléleszteni (hja, ezek a Skodák márcsak akksiról indulnak). Másodjára minden rendben ment, megalkudtunk, és sikerült elhozni Érdig, ahol családtagjai meleg otthonába csöppent.

Újra befizettük a díjat! Korábban, 2009 januárjában tettünk ilyet Emővel, de akkor közbejött Luca, úgyhogy most már Lacival jelentkeztünk, ő remélhetőleg nem esett teherbe a ralli kezdetéig :) Készült is egy csapatkép, lásd a blogleírásnál!